Kultúra, művészet, oktatás és ami mögöttük van

Nemrég írtunk a Fiatal művész vagy? Azabaj?! című felméréséről, illetve annak eredményeiről. Most Tarr Ferencet, Alpár Balázst és Langmár Pétert, a Kontra Műhely munkatársait kérdeztük a részletekről, tanulságokról, és Kultúra, ifjúság és közérdek című esszéjükről.

Kinek a felkérésére csináltátok az online gyors-felmérést? Ha ilyen nem volt, akkor honnan jött az ötlet, hogy pont a pályakezdő művészekkel foglalkozzatok?

A Kontra Műhely már korábban is foglalkozott a fiatalok oktatásának hiányosságaiból, a korosztály és a munkaerőpiac sajátosságaiból fakadó problémákkal. Fiatal művészek és társadalomtudósok műhelyeként ezeket a problémákat személyes tapasztalatainkon keresztül ismerjük és a mélyebb megértés érdekében kutatjuk is. Úgy gondoltuk, ezeket az eredményeket mindenképp érdemes nyilvánossá tenni. Illetve korábbi sikereink révén kezd olyan kapcsolatrendszerünk kialakulni, mely lehetővé teszi a szakmai döntéshozók elérését. Ez természetesen nem biztosíték arra, hogy a civilek szakvéleményét figyelembe veszik, de igyekszünk elérni, hogy a kutatásainknak minél több gyakorlati hatása legyen.

Kultúra, ifjúság és közérdek című esszétekben írjátok, hogy az állam feladata az lenne, hogy támogassa "az alulról jövő fiatal kezdeményezéseket", és hogy "ezek piacképessé tételéhez kereteket kell, hogy teremtsen". Láttok máshol ilyen működő modelleket? Át lehet-e ezeket venni bizonyos módosításokkal, vagy új rendszert kell kiépíteni itthon?

A hazai finanszírozási rendszer alapvetően az intézményesült kultúrát támogatja, ami nem kellően nyitott az innovációra és nem enged teret a szakma zárt berkein kívüli kezdeményezéseknek. A teljes kulturális elit eltartása nem állami feladat, ez nem szolgálja a köz érdekét. Állami feladat azonban a verseny tökéletesítése és a minél diverzebb kulturális piac megteremtése. Ez többek között célzottabb támogatási rendszerrel valósítható meg. Stockholm városa jelenleg kísérleti jelleggel egy olyan demokratikus támogatási rendszert használ, ahol a város polgárai direkten dönthetnek a támogatások elosztásáról.

Szerintetek a közoktatásban hidakat kell teremteni a populáris kultúra és a jelenlegi közoktatási tantervben szereplő értékek között. Nem féltek tőle, hogy ez értékvesztéssel jár? Hiszen, ha beillesztitek a populáris kultúrát is a tananyagba, akkor a klasszikus kultúrából kevesebbet kap a diák.

Szerintünk az államnak, és így az oktatásnak sem feladata meghatározni, hogy mi az érték, ezért a mai keretek között nem reális egy deklaratív oktatáspolitika. Ennek a fajta gondolkodásnak a kudarcára sok példa van a XX. században, éppen ezért a mai, nyugat-európai trendek sem ebbe az irányba mutatnak. Szerintünk - és az oktatási szakemberek szerint is - kompetenciafejlesztésre van szükség. A „tudni valamit" helyett a „tudni hogyan" megtanítására. Hiszen a könnyen elérhető információkínálatban az ember csak saját magára számíthat annak eldöntésében, mi érdekes számára. Muszáj megtanulnunk a minket érő hatásokat feldolgozni, megszűrni. Szerintünk ennek a kritikus szemléletnek a kialakítására alapvetően a populáris kultúra elemzésével van lehetőség. Hisszük, hogy ezzel párhuzamosan meg lehet ismerni olyan alapvető hatásmechanizmusokat, amelyek más-más formában ugyan, de a klasszikus és populáris kultúrában is szerepet játszanak. Tehát a kritikus populáris kultúra- és médiafogyasztással egyben a klasszikus művek értelmezéséhez is kulcsot adunk. Mindennek kialakításához pedig közvetlenebb kommunikációt biztosít és a diákok számára is nagyobb motivációt jelent, ha az oktatásban a mindennapi életből merítünk szemléltető példákat.

A munkaerőpiac elvárásai és a felsőoktatás során szerzett tudás között tátongó űrt is fel szeretnétek számolni azzal, hogy a képzéseket gyakorlatorientáltabbá tennétek. Hogyan lehetne ezt záros időn belül megvalósítani? Az egyetemeknek, a politikai döntéshozóknak vagy a hallgatói érdekképviseleteknek kellene lépnie ez ügyben?

Ez alapvetően hozzáállás és nem pénz kérdése. Az egyetemek részéről pozitív példa az oktatók diákok általi véleményezése, azonban amíg ennek nincsenek tényleges következményei, addig semmit nem ér. Ugyanakkor mindenképp a hallgatóké az első lépés. És bár a HÖK-ök lennének ennek megfelelő képviselői, többnyire mégis inkább csak fedőszervezetek. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a hallgatók nincsenek tisztában saját jogaikkal, felelősségükkel. Amíg ez nem változik, addig kár bármibe belevágni. Ennek megváltozásához szerintünk valós közösségi felületeket kell kialakítani.

A kultúrával foglalkozó állami intézmények megreformálására, XXI. századabbivá tételére van szükség, mint az az esszében áll. Véleményetek szerint hogyan lehet ezt elérni?

Itt is hasonló a probléma, mint a közoktatással. Értékválasztó és direktív intézményekről van szó, melyek nem nyitottak sem az innovációra, sem a közönségre. Hiszen alapvető probléma, hogy a legtöbb kulturális intézmény nem szervez az épületén kívüli programokat, nem keresi a kapcsolatot a társadalommal, nem reagál azok problémáira. Nem alakít ki iskola-, illetve tehetséggondozó programokat. Amíg ezek az intézmények ennyire elzárkóznak a szélesebb közönségtől, addig a kultúrának bizonyos területei mindig is izolált, ennélfogva széles körben hatás nélküli marad. Márpedig a kultúra alapvető feladata lenne a széles körű tevékenykedés, hiszen csak így várhatunk el általa bármiféle pozitív hatást.

A finanszírozási rendszerben milyen változásokat vezetnétek be?

Mi a normatív támogatási rendszerrel szemben a pályázatit támogatjuk, melynek szakmai és demokratikus elvek mentén kell alakulnia. Először is tisztázni kell, hogy ki, kinek a döntése alapján kap pénzt, ezért mit ad cserébe és mindez milyen szempontból szolgálja a köz érdekét. Másodszor pedig minden szakterületnek tisztáznia kell azokat a szempontokat, amelyek alapján ezeket a támogatásokat megadja és ennélfogva azt is, hogy ki tudja hitelesen képviselni ezeket az irányelveket. Egy-egy szempontrendszer megállapítása már számon kérhetővé tesz számos döntést. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, ez a szempontrendszer nem azonos az irányadó értékek megszabásával, mint inkább irányelvekkel. Például, hogy szükség van a nem piacképes, kisebbségi kultúra támogatására.

Hogyan értesülhetnének a fiatalok a nekik szóló lehetőségekről?

Sokkal átláthatóbb és egyszerűbb rendszerre van szükség, mely egyrészt érthető és teljesíthető adminisztratív feltételeket támaszt a pályázókkal szemben, illetve támogatja a fiatal alkotók első projektjeit. Elsősorban tehát egy egységes pályázati modellre lenne szükség, aminek használatát mindenki megtanulja a felsőoktatás során. Ezután szükség lenne egy központi pályázati oldalra, ahol mindez a tudás össze van gyűjtve és könnyen kereshető.

Az általatok fontosnak tartott szakmai és társadalmi vitákat, melyek a finanszírozási rendszer kialakítását és a konkrét döntéseket előznék meg, hogyan képzelitek? Vajon az embereket egyáltalán érdekli-e ez a kérdés a csökkent kultúrafogyasztás időszakában?

A kultúra finanszírozása esetén is csak és kizárólag közpénzről beszélünk. Mindenkinek joga és reális lehetősége kell, hogy legyen ezeknek a folyamatoknak a befolyásolására. Az állampolgár minden esetben partner. Ezért nyilvános társadalmi és szakmai vitát kell indítani ezeknek a kérdéseknek a megvitatására. Illetve, ahogy korábban is említettük, a kulturális intézményeknek muszáj felvennie a kapcsolatot a társadalommal, ez saját érdeke is.

Hogyan értitek azt, hogy a ma használt szerzői jogi rendszer kalóznak bélyegzi a fiatalokat? Hogyan lehetne ezen változtatni?

Ez nem csak egy magyarországi, hanem világszintű probléma. Fel kell ismerni, hogy a jelenlegi rendszer sem a köz, sem az alkotók, sem a fogyasztók szempontjából nem ideális és komolyan korlátozza a kreativitást. A jelenleg hatályos nemzetközi és magyar szabályozások elsősorban a nagy jogkezelők érdekeit szolgálják és egy teljes korosztály kulturális életét kriminalizálják. Ez nem fenntartható. Feltétlenül szükség van mind a szerzői jogi rendszer, mint a kultúra üzleti modelljeinek újragondolására, hogy a kulturális élet aktív részvételen alapulhasson. Fenntarthatatlan, hogy a jelenlegi szerzői jogi rendszer a könyv és CD hőskorában, az Internet elterjedése előtt alakult ki. Miközben az internetes letöltés bevett gyakorlata, a szabályozás a tiltás irányába halad, noha léteznek mindenki számára előnyös konstrukciók, elég csak a Creative Commons-ra gondolni.

Mik a későbbi terveitek? Esetleg a Fiatal művész vagy? Azabaj?! című projekthez hasonló gyorsfelmérést más területeken is kívántok végezni? Melyek lennének ezek a szakágak?

A Kontra Műhely elsősorban művészeti és tudományos projekteket segítő produkciós műhely és alkotóközösség, ugyanakkor szeretnénk oktatási munkát is végezni. Alapvető célunk, hogy a műhely munkáján keresztül megismert problémákra felhívjuk a figyelmet. Az, hogy ezek mik lesznek, az részben a lehetőségeinken, részben a problémák reális figyelembevételén is múlik.

Milyen volt a fogadtatása a felmérés eredményének és kaptatok e biztató válaszokat, hogy a problémákat megpróbálják orvosolni?

Egyrészt szeretnénk a közeljövőben egy, a témával kapcsolatos vitaestet szervezni. Másrészt eljuttattuk anyagunkat az Új Nemzedék Jövőjéért miniszteri biztosának, akitől ígéretet kaptunk arra, hogy rövid időn belül egyeztetésre kerül sor az általunk leírt javaslatokkal kapcsolatban. Mi nem tehetünk mást, mint hisszük, hogy valós ez a szándék.