MediaGo.org - média, reklám, marketing csomópont.

Budapest Funzine. Hungary Funzine. Balaton Funzine.

Ezek csak szaporodnak meg  sokasodnak...

Valami gyanús! Miért, neked mi jutna erről eszedbe?

A szóviccek után beköszöntő kínos csend kötelező kivárása után – ha és amennyiben sikerült elmenekülni a jelenlevők első haragja elől – szokás szerint megpróbálom menteni a menthetőt: valami értelmezhető mondathalmazzal helyreállítani renomémat és biztonságomat, jelen esetben a Funzine bemutatásával. (Szükséges azonban előrebocsátanom, hogy nemcsak jómagam, hanem a magazin szerkesztősége is vétkes az emberiesség elleni bűntettnek számító agyrohasztó szóviccgyártásban: a beköszönőt írta Justin Case – aki vagy létező személy, ha igen elnézését kérem és tiszteltetem a szüleit, vagy a lap munkatársainak verbálfrankensteinje.)

A Funzine magazinok angol, német illetve magyar nyelven próbálják meg kis hazánk programjainak dzsungelében kalauzolni az arra érdemes külföldiai és ungarisch állampolgárokat, méghozzá ingyér'. Magazinok, mondom én, hisz a gyárilag budapesti események és helyek bemutatására létrejött – esetünkben anyaállatnak tekinthető – lap, amely (igen meglepő módon) a Budapest Funzine nevet viseli, nemrég két utódnak adott életet. A jövevények mesterséges megtermékenyítés (nem egészen szeplőtelen fogantatás a.k.a pénz, lóvé, stex avagy a Magyar Turizmus Zrt. támogatása) után születhettek meg, s keresztségben a Hungary, illetve Balaton Funzine nevet kapták (az immáron lapcsoport nemzetköziségét is bizonyítja a névadás módja: keresztnév + vezetéknév).

Az új kiadványokhoz egyenlőre nem sikerült hozzájutni, de feltételezem, hogy a Budapest Funzine szerkezetét követve ontják majd ők is a hasznosnál hasznosabb információkat, így a február 26. és március 11. közti időszakot felölelő számot alapul véve nézzük meg – stílszerűen – hogy: VACCAP? A gyengébbek/idegennyelvileg képzettek kedvéért: What's up?

Az erőltetett anya-gyerek párhuzamot – legnagyobb rémületemre – a borító (méhlepény?) eltávolítása után alátámasztja a szerkesztőség beköszönője: A New Arrival. Anyám... A horror azonban nem ér véget. A tartalomjegyzéket követően bizonyos First Steps rovat következik. Derült égből egy félig magazin, félig ember lény rémületes képe vetül a szemem elé, aki papír alapon ugyan, de megtapasztalja a mai magyar lét elviselhetetlen könnyűségét az első lépésektől, a kínzó általános iskolai testnevelés órákon át (kinek a fejében született meg a 10 kilós medicinlabdát dobáló 15 kilós gyerekek ötlete?) a rokkantnyugdíjig és azon is túl...

Bocsánat. Kissé elkalandoztam, de hál'istennek szerkesztőm erőteljes, fejre mért ütésének hatására visszazökkentem a valóságba, és az Alien Encounters cím után nem, ismétlem NEM Ripley hadnagy lángszórója jut az eszembe. A fent említett űrlényes rovat nem más, mint az elmaradhatatlan „kérdezzük meg a külföldiaiakat, hogy mit is gondolnak Hangeriről”. Az ötlet nem új, de kötelező kör, és megfutása is a kötelező kérdések vizén, a lángos-puszta-pálinka Bermuda-háromszögében evez.

Némi előre megfontolt szándékból elkövetett látványosságajánló után elérkezünk a kedvenc részemhez, amelyet figyelmébe ajánlanék számos, már teljes három hónapja Angliába szakadt ismerősömnek a „Hogy is van ez... well... madzsarul?” kérdés kiváltására. Nem más ez, mint a Diction Area nevet viselő rovat, ahol az idegen nyelvű kiadványok esetében példa nélkül álló módon valóban használható mondatokkal ismerkedhet meg az érdeklődő. Kiejtéssel!

Egyéb érdekességekkel teli oldal – a Rubik-kocka és gróf Andrássy „Angolbeteg” László szintén kötelező jellegű említése után megérkezünk az első, lényeges információkat tartalmazó (?) részhez, amely az örökbecsű „Do you really want to hurt me?” (1983) c. dal alkotója nyomán Culture Club címen fut. A rovat megtekintéséhez hirdetésálló kabát szükséges – ha már rajtunk van akár fent is maradhat – ugyanis az egy négyzetméterre eső reklámmennyiség a délnyugati passzátszelek hatására erőteljes emelkedésbe kezd. A magazin munkatársait mégsem szükséges megkövezni, mert – nagyon szimpatikus módon – csak és kizárólag kulturális rendezvények negyed-fél-egy oldalas reklámanyagaival találkozhatunk.

A kutturálódás letudása után lazíthatunk cseppet, és a különböző klubok ajánlatai közül szemezgetve have-elhetjük a fun-t. A hirdetési koncepció az árnyékos sarkokból hirtelen elénk ugró italakciók ellenére továbbra is stabilan áll a lábán, és a tartalom + odavágó hirdetés kombóból egy igencsak tisztességes programmagazin bontakozik ki. A filmvilágot távolról, bottal és csak picit piszkáló Cinema Scene néhány oldala után az evés-ivás-evés-evés-ivás-ivás-evés ördögi körének évszázados magyar hagyományaihoz méltóan egy boa constrictor imperator hosszúságával vetekedő rovat, a Gastro Guide üti fel fejét. A minimális tartalmat masszív szőnyegbombázásként (pedig azt számos nemzetközi egyezmény tiltja) különböző vendéglátóhelyek reklámanyagai borítják, megakadályozva, hogy éhség-vietkongok üssék fel fejüket gyomortájékon.

Az éttermek dzsungeléből kiérve a hamarosan olimpiai sportággá avanzsáló vásárlás (állítólag Londonban 2012-re már kiírják a 110 méteres akadályruházkodás és a hosszú távú piperecikk-fehérneműbeszerzés nevet viselő megmérettetéseket) világába kalauzoló Shopping Around-nál találjuk magunkat, ahonnan rövid nézelődés után az elsősorban skandináv-olasz fennhatóság alatt álló dizájnélet magyar (vad)hajtásaiba nyerhetünk betekintést (Design Watch).

A fiatal célcsoportnak megfelelően igen rövid Family Focus (amely nem azonos bizonyos amerikai járműgyár hasonló nevű termékével) kifejezetten családi programokat ajánló oldalai után az elengedhetetlen sport-szépség-egészség triumvirátus által felkínált lehetőségek informatív áttekintésére kerül sor. A magazin lezárását rövid országos úticél-ajánló (avagy hol nézzen körül a székesfővárosban megfáradt személy) készíti elő, hogy a katarzis ne érje váratlanul a Basic Info címet viselő rovathoz gyanútlan közeledő delikvenseket, ahol valóban hasznos alapinformációkra lelhetünk, mint például a különböző nagykövetségek elérhetőségei, jótanácsok a taxizással és a tömegközlekedéssel kapcsolatban, valamint az igencsak részletes Budapest térkép (szép is, színes is és még több, kinagyított részlettel is rendelkezik a belvárosról).

A habot a tortára az utolsó lap teszi fel, ahol a Month At A Glance naptárban áttekinthetjük az előttünk álló időszak legnagyobb/legfontosabb eseményeit, és meggyőződhetünk, hogy súlyos Funzine-addikciónkat – már ha nem kívánunk Dr. Csernus Imréhez fordulni üvöltözős-alázós terápiáért – mikor tudjuk legközelebb kielégíteni.

A Funzine egy jó alapanyagra, nagyszerű színekkel nyomott igényes magazin, ami vállalt célját – programajánló – száznál több A/5 oldalon kiválóan teljesíti, sőt a hirdetések (egyébként a csúcsra járatott 1945-ös szovjet Vörös Hadsereg létszámával vetekedő) mennyisége sem zavaró az okos koncepció miatt. Olvasása nem csak hazánkba szakadt külföldiek, hanem külföldiaiul értő hazánkfiai és leányai számára is haszonnal bír, és nem mellesleg sokkal biztonságosabb, mint a II. világháború.

Ezen túlmenően a Funzine munkatársai bizonyos mértékű hiperaktivitásról és álmatlanságról tesznek tanúbizonyságot közösségszervezésileg. Az Odeon-Lloyd mozival karöltve átkaroló hadműveletet indítottak a magyar filmművészet klasszikus és kortárs gyöngyszemeinek a nyelv béklyóiból történő kiszabadítására, és a Funzine-Odeon Film Club vetítésein angol felirattal ellátott hazai filmeket tárnak a nagyérdemű elé. (Ha lehunyom a szemem és erősen koncentrálok, elhiszem, hogy a szép új világ lehetséges, és a távoli jövőben – ha sorra kerül – angol felirattal is megnézhetem a Szomszédok klasszikus részét, amiben Vágási Ferencet megtámadják, és szegény a buszmegállóban vérzik.) De visszatérve a közösségépítésre: a Film Clubon túl számos rendezvénynek örvendhetünk egyrészt a kultúra (pl. tárlatvezetések), de főként az éjszakai élet vonalán. A Funzine-nak köszönhetően ugyanis megtanulhatunk értő módon bort inni (borklub) és koktélokat rázni, nem keverni (koktélworkshop). Az oktatást ugyan nem Tom Cruise tanszékvezető egyetemi tanár tartja, de a színészkedés lehetősége adott az egész világra kiterjesztett „polák venger dva brátniki” (=lengyel magyar két jó barát... ezúton kérek elnézést mindenkitől, aki valaha is kapcsolatba került a lengyel nyelvvel) szellemiségében rendezett beöltözős bulik sorozata. Ahogy az angol mondja: Well done, baby! (Szabadon felhasználható jelmezötlet csoportoknak: Vágási Ferenc, nyomdász + buszmegálló + vér + tanulságokat összefoglaló monológ a rész végén. Kreativitás – különösen ha valaki az utolsónak szeretne beöltözni – kötelező!)

Tehát Budapest Funzine: megjelenik kéthetente 75 000 példányban, diszkógömbbel, Ifával és más mókás kiegészítőkkel. Fellelhető több mint 750 terjesztési ponton: hotelekben, Tourinformnál, nagykövetségeken, éttermekben, klubokban, reptereken, egyetemeken és máshol – itthon és külföldön is.

Már elérhető a regionálisan szerkesztett angol-német Hungary Funzine első, a roppant kreatív Hungarian Springtime Fun alcímet viselő, tavaszi száma hátulról támadó virágos-pillangós kreatívval (a tervek szerint százezres példányszámmal negyedévente, több mint 1600 helyen). A kiadvány az Utazás 2009 kiállításon debütált, olyan nagy sikerrel, hogy a helyszínen e sorok írójának nem is sikerült szereznie belőle (pedig felettébb motiváltnak volt mondható), de ami késik, nem múlik!

Az angol-magyar Balaton Funzine-ról még a majdnem-mindentudó, félig-Skynet (ha nem esik le itt az idő Schwarzenegger kormányzó örökbecsűjének ismétlésére!) Gugli sem rendelkezik megjelenési információkkal, nem úgy a magazin munkatársai (köszönet az információért). Tehát NDK turiszt vigyázz: Április 9., Balaton Funzine! A tervekben magyartenger-környéki terjesztési hálózat, főszezonban 75 000, elő- és utószezonban 25 000 példányos negyedévenkénti megjelenés szerepel. Coming soon!

A magazinok mellett élvezkedhetünk és klubbolhatunk is a csilli-villi, buborékdizájnos, tartalommal megpakolt weboldalon: www.funzine.hu .

< Előző		Következő >