Közhasznúsági jelentés 2014

Szervezet azonosító adatai:

Név: MediaGo Alapítvány
Székhely: 2011, Szada, Dombos utca 2
Bejegyző határozat száma: II-PK-060361/2009/01
Nyilvántartási szám: 13/03/03255
Szervezet adószáma: 18727322-2-13
Képviselő neve: Gerzsényi Melinda

A tárgy évben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása:

Az Alapítvány célja, hogy alapot adjon és lehetőséget teremtsen a médiában és más kommunikációs területen dolgozó szakembereknek és a tanulói-ifjúságnak céljaik megvalósításához, ezen belül különösen támogassa a pályakezdő fiatalok gyakorlati szakmai tudáshoz és ezen keresztül álláshoz jutását, továbbá, hogy előmozdítsa karrier célok megvalósítását és szakmai fejlődés igényének és az egészséges életmód iránti elkötelezettség kialakítását és megtartása mellett.
Az Alapítvány gyakornoki képzési programot szervez a felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatóknak, friss diplomás pályakezdőknek, segít gyakorlati helyet találni, ott képességeinek megfelelő munkához, későbbi munkahelyhez jutni.
Ennek a programnak a keretében az Alapítvány felhívja a magyarországi vállalkozások figyelmét a gyakornoki foglalkoztatottságban rejlő lehetőségekre, és támogatja őket abban, hogy ez irányú tevékenységet végezzenek.
A program során a gyakornok szakterületének megfelelő gyakorlati képzésben részesülhet, éles és szakirányú munkahelyzetekbe kerülhet, megfelelő referenciához juthat és nem utolsósorban képzési időszakát az oktatási intézménye által előírt kötelező szakmai gyakorlatként is elfogadhatja.
Az Alapítvány törekszik a felsőoktatási intézmények kapcsolatainak folyamatos mélyítésére, így a vállalati réteg kutatás-fejlesztési igényeinek együttes kielégítésére, akár a kiemelkedő hallgatói tehetségek, akár az oktatási intézmények szakembercsoportjának bevonásával.
Közhasznú tevékenységek bemutatása:


1., Képben vagyok! A nemzetközi munkakeresés tudásbázisa/ EVS

Az Alapítvány két francia lányt foglalkoztatott a Fiatalok Lendületben Program kapcsán. A két lány egy évet töltött Budapesten. Fő témájuk, mellyel egész évben foglalkoztak a fiatalok munkanélkülisége, az esélyegyenlőség és a médiakommunikáció volt. Ezeket a tényezőkét nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is vizsgálták.
A munka egy komplex kutatással kezdődött, melynek a módszertanát szakmai vezető segítségével dolgozták ki, annak érdekében, hogy a keletkező tudásanyag segítségül szolgáljon Európa és a világ fiataljainak álláskeresésében. A kutatási fázisban a lányok részt vettek állásbörzéken is, így testközelből is beszélhettek a munkanélküliekkel, így közelebről látva a problémát. A kutatást egy kérdőívvel zárták le, melynek eredményeit közzé tették 2 alkalommal az általuk megszervezett nemzetközi találkozón, ahol a részvevők tapasztalatait is megvizsgálták.
Az egy éves munka alatt folyamatosan kisfilmeket készítettek az aktuális munkáról, melyet az alábbi linken tettek közzé: https://www.youtube.com/watch?v=SKWCmBuhlqk

2014 1
Ophelie Bouin és Delphine Montessier, valamint a MediaGo Alapítvány önkéntesei állásbörzén

2014 2
HVG állásbörzére készen

2014 3
Ophelie Bouin interjút tart

2014 4
Delphine Montessier egy nemzetközi találkozó alkalmával

 

2., Álláskeresési módszerek elsajátítása

Az Alapítvány a közhasznú tevékenysége során az 1997.évi CXL. tv 76§-a alapján a következő közfeladatot látja el:
Ebben a projektben közel 400 pályakezdő és friss diplomás vett részt, hogy elsajátítsa az álláskeresési módszereket.
A projekt workshopjai során a pályakezdő fiatalok csoportos és egyéni feladatok megoldásán át jutottak el a saját karrier ív megismeréséig. Aminek eredménye a tudatos karrierépítés. Szakmai rendezvények, állásszervezéshez kapcsolódó rendezvények támogatása, állásbörzéken, konferenciákon való részvétel. Visszajelzések alapján a program résztvevői sikeresen szerepeltek az állásinterjúkon.
Több száz szakmai könyv, valamint az olvasósarok a gyakorlati képzésben résztvevők szakmai tudásuk bővítésére szolgáló támpontokat és segítséget nyújtottak a szakdolgozat, vizsgadolgozat elkészítéséhez. A szakdolgozat elkészítéséhez segítséget nyújtottak még a helyi mentori előadások, meetingek formájában is.
Tevékenységünkről bővebben az alábbi linkeken lehet tájékozódni:
HVG-állásbörze
AVF-állásbörze
Kapunyitási-pánik konferencia
1.1.4 TÁMOP
Életpálya-nap

2014 5
Fodor József Szakközépiskola és Gimnázium

2014 6 
TÁMOP 1.1.4. projekt záró konferencia

3., Gyakorlati képzés megszervezése

A programban résztvevők szakmai felügyelet mellett a teljes munkafolyamatot megismerték. A gyakornoki programra jelentkezők a MediaGo Alapítványnál vettek részt munkahelyi gyakorlaton.
A MediaGo Alapítvány programjainak célja az volt, hogy a versenyszféra bevonásával a munkaerőpiacra kikerülő szakemberek elhelyezkedési esélyei nőjenek, közvetlen kapcsolatrendszer kialakítása a munkáltatók és a potenciális munkavállalók között. Támogatta a diploma vagy végzettség utáni érvényesülést a munkaerőpiacon, ennek köszönhetően a gyakornokok közel 1525%-s sikeresen álláshoz jutott a média és más kommunikációs területen a befejezést követő fél éven belül.


4., Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű réteg képzése

Ez a 2012 évben indult projekt a hátrányos helyzetű fiatalok középfokú végzettségének megszerzéséhez, és ezáltal álláshoz jutásához szeretne segítséget nyújtani. 2014-ben 1 fő-nek nyújtott az alapítvány szakmai és anyagi támogatást ahhoz, hogy tanulmányait felnőtt oktatás keretén belül folytathassa a jövőben.


Kelt: Szada, 2015.05.20.
Gerzsényi Melinda

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet