Közhasznúsági jelentés 2015

Szervezet azonosító adatai:

Név: MediaGo Alapítvány
Székhely: 2011, Szada, Dombos utca 2
Bejegyző határozat száma: II-PK-060361/2009/01
Nyilvántartási szám: 13/03/03255
Szervezet adószáma: 18727322-2-13
Képviselő neve: Gerzsényi Melinda


A tárgy évben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása:

Az Alapítvány célja, hogy alapot adjon és lehetőséget teremtsen a médiában és más kommunikációs területen dolgozó szakembereknek és a tanulói-ifjúságnak céljaik megvalósításához, ezen belül különösen támogassa a pályakezdő fiatalok gyakorlati szakmai tudáshoz és ezen keresztül álláshoz jutását, továbbá, hogy előmozdítsa karrier célok megvalósítását és szakmai fejlődés igényének és az egészséges életmód iránti elkötelezettség kialakítását és megtartása mellett.
Az Alapítvány gyakornoki képzési programot szervez a felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatóknak, friss diplomás pályakezdőknek, segít gyakorlati helyet találni, ott képességeinek megfelelő munkához, későbbi munkahelyhez jutni.
Ennek a programnak a keretében az Alapítvány felhívja a magyarországi vállalkozások figyelmét a gyakornoki foglalkoztatottságban rejlő lehetőségekre, és támogatja őket abban, hogy ez irányú tevékenységet végezzenek.
A program során a gyakornok szakterületének megfelelő gyakorlati képzésben részesülhet, éles és szakirányú munkahelyzetekbe kerülhet, megfelelő referenciához juthat és nem utolsósorban képzési időszakát az oktatási intézménye által előírt kötelező szakmai gyakorlatként is elfogadhatja.
Az Alapítvány törekszik a felsőoktatási intézmények kapcsolatainak folyamatos mélyítésére, így a vállalati réteg kutatás-fejlesztési igényeinek együttes kielégítésére, akár a kiemelkedő hallgatói tehetségek, akár az oktatási intézmények szakembercsoportjának bevonásával.
Közhasznú tevékenységek bemutatása:

1., Képben vagyok! A nemzetközi munkakeresés tudásbázisa/ EVS

Az Alapítvány két francia lányt foglalkoztatott a Fiatalok Lendületben Program kapcsán 2014 március és 2015 március közötti időszakban. A két lány egy évet töltött Budapesten. Fő témájuk, mellyel egész évben foglalkoztak a fiatalok munkanélkülisége, az esélyegyenlőség és a médiakommunikáció volt. Ezeket a tényezőket nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is vizsgálták.
A munka egy komplex kutatással kezdődött, melynek a módszertanát szakmai vezető segítségével dolgozták ki, annak érdekében, hogy a keletkező tudásanyag segítségül szolgáljon Európa és a világ fiataljainak álláskeresésében. A kutatási fázisban a lányok részt vettek állásbörzéken is, így testközelből is beszélhettek a munkanélküliekkel, így közelebbről látva a problémát. A kutatást egy kérdőívvel zárták le, melynek eredményeit közzé tették 2 alkalommal az általuk megszervezett nemzetközi találkozón, ahol a részvevők tapasztalatait is megvizsgálták.
Az egy éves munka alatt folyamatosan kisfilmeket készítettek az aktuális munkáról, melyet az alábbi linken tettek közzé: https://www.youtube.com/watch?v=SKWCmBuhlqk


2., Álláskeresési módszerek elsajátítása

Az Alapítvány a közhasznú tevékenysége során az 1997.évi CXL. tv 76§-a alapján a következő közfeladatot látja el:
Ebben a projektben közel 400 pályakezdő és friss diplomás vett részt, hogy elsajátítsa az álláskeresési módszereket.
A projekt workshopjai során a pályakezdő fiatalok csoportos és egyéni feladatok megoldásán át jutottak el a saját karrier ív megismeréséig. Aminek eredménye a tudatos karrierépítés. Szakmai rendezvények, állásszerzéshez kapcsolódó rendezvények támogatása, állásbörzéken, konferenciákon való részvétel. Visszajelzések alapján a program résztvevői sikeresen szerepeltek az állásinterjúkon.
Több száz szakmai könyv, valamint az olvasósarok a gyakorlati képzésben résztvevők szakmai tudásuk bővítésére szolgáló támpontokat és segítséget nyújtottak a szakdolgozat, vizsgadolgozat elkészítéséhez. A szakdolgozat elkészítéséhez segítséget nyújtottak még a helyi mentori előadások, meetingek formájában is.
A fenti célok elérése érdekében az Alapítvány 2015-ben tavasszal és ősszel is részt vett a HVG Állásbörzéken, az álláskeresési technikák elsajátítási programjával.
2015 1  2015 2
2015 3  2015 4
Képek a tavaszi és az őszi állásbörzéről


3., Gyakorlati képzés megszervezése

A programban résztvevők szakmai felügyelet mellett a teljes munkafolyamatot megismerték. A gyakornoki programra jelentkezők a MediaGo Alapítványnál vettek részt munkahelyi gyakorlaton.
A MediaGo Alapítvány programjainak célja az volt, hogy a versenyszféra bevonásával a munkaerőpiacra kikerülő szakemberek elhelyezkedési esélyei nőjenek, közvetlen kapcsolatrendszer kialakítása a munkáltatók és a potenciális munkavállalók között. Támogatta a diploma vagy végzettség utáni érvényesülést a munkaerőpiacon, ennek köszönhetően a gyakornokok közel 2025%-s sikeresen álláshoz jutott a média és más kommunikációs területen a befejezést követő fél éven belül. Gyakorlati területek


4., Esélyegyenlőségi együttműködés a bátonyterenyei járásban

A fenti projekttel kapcsolatban Bátonyterenye városa szakértői feladatok elvégzésével bízta meg az Alapítványt 2015 szeptember-októberi időszakban.
Az Alapítvány közreműködésével többek között az alábbi eredmények születtek:
- szakmai kerekasztal párbeszédfórumok jöttek létre a nők, a gyerekek, a nyugdíjasok, a mélyszegénységben élők, a fogyatékkal élők és a romák témakörökben;
- elkészült a városi és a járási esélyteremtő programterv frissített változata;
- az előző pontokban megfogalmazott tanulságok és feladatok alapján megvalósításra került egy un. mikro projekt: Az esélyegyenlőtlenség leküzdése társadalmi felzárkóztatással volt a célja annak a mikro projektnek, melyet a MediaGo Alapítvány szervezésében Bátonyterenye Város polgármestere hirdetett meg a járás 10 általános iskolájában, a harmadikosnegyedikes évfolyamokon, rajz és meseírás kategóriákban. A mikro projekt címe: Esély a tehetségeknek. Célja: Esélyteremtés a tehetségeknek, témája: helyi tehetségek felkutatása volt. A jelentkezők és a jelöltek közül 10 tehetség került kiválasztásra, illetve további különdíjakat is kiosztottunk.
- Sajtótájékoztató (Nemzeti Kegyhely Mátraverebély-Szentkút, Zarándokközpont Fogadóterem): A sajtótájékoztató az ÁROP-1.A.3.-2014 pályázat záró eseménye volt. A sajtótájékoztatón jelen voltak: Nagy-Majdon József, Bátonyterenye Város polgármestere, aki beszámolt arról, hogy a világszintű gazdasági recesszió következtében visszaesett a foglalkoztatottak száma, a gazdasági válság miatt felerősödtek a társadalmi konfliktusok, az esélyegyenlőségi problémák, melyek a mélyszegénységben élőket, a romákat, a gyerekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket sújtja leginkább. Ennek egyik következménye sok más mellett, a regionális lakosságmegtartási probléma, így az önkormányzatok feladatai kiegészültek az esélyegyenlőség megteremtésére való törekvéssel. Ennek leghatékonyabb módja járási szinten a legszélesebb körű cselekvő társadalmi együttműködés életre hívása volt, melyet a pályázat lezárása után is folytatni fognak járási szinten.
- Záró konferencia (Nemzeti Kegyhely Mátraverebély-Szentkút, Konferencia Terem): A Záró konferenciát Szentkúton, a Nemzeti Kegyhely Konferencia termében tartottuk meg. Közel 50 fő vett részt rajta és nagyon sikeresen zártuk a napot. Az előadók a 6 kerekasztal témáját foglalták össze előadásaik során, illetve azokat az előremutató javaslatokat mondták el a közönségnek, amelyek változtatásra kerülnek az új esélyegyenlőségi program során. A konferenciát fr. Kálmán Peregrin atya nyitotta meg ékesszólóan megtartott előadásával, mely az emberek esélyegyenlőségének fontosságát emelte ki. Az atya áldással fejezte be beszédét és nyitotta meg a rendezvényt. Előadók voltak a szakértők, akik a kerekasztal fórumokat levezették, illetve azok az intézményvezetők, akik szakmailag mind a 6 szinten érintve vannak és lesznek a továbbiakban is. A konferenciát megtisztelte jelenlétével a megyei elnök is, aki szintén fontos tényeket foglalt össze előadása folyamán. A konferencia egy állófogadással zárta a napot.

2015 5  2015 6
2015 7  2015 8
2015 8  2015 9
Képek a együttműködésről


Kelt: Szada, 2016. április 01
Gerzsényi Melinda

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet